2013.03.10. 13:58
Üvegezés
Plinius szerint az üveget föníciai kereskedők fedezték fel véletlenül, körülbelül időszámításunk előtt ötezer évvel. Az ókori üvegek még átlátszatlanok, homályosak, színezettek voltak. Az üvegfúvást valamivel több mint kétezer éve alkalmazzák. Ez a technika sokkal jobb minőségű üvegek előállítását tette lehetővé. Jelenleg megközelítőleg százezer féle üveget használ az ember, amelyből 7-800 fajta kapható a kereskedelemben.
Mikor van szükségünk üvegezésre?
Az ablaküvegek élettartama nagyjából 15 év. Mivel az üveg nem kristályos, hanem amorf anyag, tehát szerkezetileg a folyadékokhoz sorolható, idővel "megfolyik", elhomályosul, megsérül. Ha az üveget homályosnak látjuk, vagy ha pára jelenik meg az üvegrétegek között, érdemes kicseréltetni az ablaküveget.
Nem csak ablaküvegezést vállalnak az üvegező cégek, hanem sok egyéb üveges munkát is. Cégenként változó, hogy mennyire széles körű a nyújtott szolgáltatás. Előfordulhat, hogy olyankor is őket kell keresni, amikor látszólag nem hozzájuk tartozó feladatról van szó. Általában vállalják például régebbi ablakkeretek átalakítását is. Energiatakarékossági szempontból igen fontos lehet, hogy az ablakunkba beépíthető-e 2 vagy 3 rétegű hőszigetelő üvegezés.
Ha különleges tükröt szeretnénk, esetleg tükörfalat, szintén őket kell keresnünk.
Mi várható el egy üvegezőtől?
Elsősorban a gyorsaság. Egy betört ablak esetén, főleg ha zord az időjárás, olykor a percek is számítanak, nemhogy az órák-napok.
Fontos, hogy a szakember tudjon számlát adni, melyet a biztosítók is elfogadnak.
Vegye figyelembe egyedi igényeinket! Nem túl esztétikus látvány, ha egy osztott üvegezésű ajtóban vagy ablakban másféle üveggel van pótolva 1-2 kisebb-nagyobb üveglap.
Ha nem sürgősségi munkáról van szó, hanem speciális igények kielégítéséről, érdemes megkeresnünk azt a céget, amely akadékoskodás nélkül felvállalja a szükséges üveges munkát.
Egyéb szolgáltatások
- Speciális üvegek beépítése - Például hő- vagy hangszigetelt, valamint biztonsági üvegek beépítése.
- Egyedi igények kielégítése - Tabló üvegezés, üveg asztallap készítése, üvegpolcok összeállítása, dísztárgyak üveg vagy tükörfelületeinek kiegészítése és hasonló munkák.
- Tükrök készítése - Tükör méretre vágása, széleinek csiszolása, keretezése. Speciális tükrök, tükörfalak elkészítése.
- Képkeretezés - Keretek készítése fa, műanyag vagy fém lécből. Laminálás, vakrámázás.
- Ablakkeretek korszerűsítése - Hőszigetelt üveg beépítésére alkalmassá tesz az ablakot.
- Korlátok, előtetők, térelválasztók, zuhanykabinok üvegezése
- Üvegházak építése, üvegezése - Épület-lakatos munkával együtt felvállalva.
- Kopolit üvegezés - Sima vagy dróthálós üvegfalak építése.
Szólj hozzá!
Címkék: tükör üveg üvegezés
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.